Windows vagy macOS?


Sokan elgondolkoznak azon, hogy vajon nem járnának -e jobban egy Apple féle géppel, amin macOS operációs rendszer fut, mint a már megszokott és sokszor bajos Windowsossal?

Adott esetben abszolúte jó lehet, bár ismét csak az egyéni igények és célnak megfelelőséget kell előtérbe helyezni, hiszen akarhatunk mi “kertesházban” lakni, ha ott ahol helyileg vagyunk csak “társasházak” vannak. Bár egy kicsit elnagyolt a példa, de pontosan azt is szemlélteti, amit ebben az esetben figyelembe kell venni. A lehetőségeket és a körülöttünk élőket. Azaz, hogy mit enged a pénztárcánk/büdzsénk és milyen rendszerrel dolgoznak a velünk kapcsolatban levő emberek, üzleti partnerek, hiszen az egymás között küldött-fogadott kommunikációk/fájlok, futtatott programok teljes mértékben befolyásolják az együttműködésünket. Emellett azt is meg kell jegyeznem, hogy még azonos operációs rendszer mellett is meggyűlhet a bajunk, ha a partnerünk másféle levelezőprogramot használ, mint mi.

Sokszor szó esik arról is, hogy az “Apple gépen nincsen vírus, mert az egy zárt rendszer!”

Ez a kijelentés két okból nem teljesen igaz: az egyik, hogy megkülönböztetünk vírust, kémprogramot, reklámszoftvert, de hívjuk őket az összefoglaló nevükön, malware-nek, azaz rosszindulatú szoftvereknek. A másik a zárt rendszer. Ez azt jelentené, hogy csak az Apple által kvalifikált programok futtatható rajtuk, ami ismét elvesztette a valóságtartalmát, hiszen “third party” azaz nem az Apple programozói fejlesztett, úgynevezett harmadik féltől származó, bár az Apple ellenőrzési folyamatain átesett szoftvert is telepíthetünk a gépre, így ezek tudatában már nem is annyira zárt a rendszer.

Sajnos én is találkoztam olyan csoda adat-visszaállító programmal, amit egy ügyfelem telepített fel saját kezűleg a rendszerükre lelkesen, viszont a telepítés végeztével kétségbeesetten hívott, hogy szegény erős kis Apple gépének gyorsaságából ~70%-kal visszavett ez a program, és az istenért sem sikerül eltávolítania. Mint kiderült, ez a program kártékony, rosszindulatú és nem hasznos szoftver. Amint sikerült teljesen eltávolítani a gépről, azonnal vissza állt a rend.

Hardveres hiba bekövetkeztekor sem lesz túl egyszerű feladatunk, hiszen ezek a gépek úgy vannak összerakva, hogy azt ténylegesen csak szakszerviz által lehessen szétszedni, azaz szervizelni. Persze ügyes kezű, türelmes és vakmerő szerelők/informatikusok is nekirugaszkodhatnak a feladatnak. Én a legtöbb esetben inkább az erre kijelölt márkaszerizbe tanácsolom be az ügyfeleim.

Személy szerint egy esetben sem javasoltam ilyen rendszert, ami alól kivételt képez a videóvágás, abban az Apple gépek verhetetlenek. Igaz volt már igazán önfejű ügyfelem is, aki erre tért át. Neki sok idő kellett, hogy megtanulja a rendszer kezelését, lelkületét és sokat kellett visszamenni a a szaküzletbe, hogy kapjon egy kis supportot, viszont azóta hírét sem hallottam. Remélhetőleg elégedett a rendszerével, hiszen végső soron az ügyfél dönt, hogy mit szeretne.

Én csak javaslatokat teszek a jelenlegi legjobb szándékom és tudásom szerint, illetve mivel az informatika egy folyamatosan változó iparág, ezért lehet idővel az itt leírt soraim megcáfolódnak, aminek én állok elébe, hiszen nekem nem az a célom, hogy egy-egy számomra tetsző rendszert vagy céget magasztaljak, hanem hogy mindig a lehető legjobb megoldást használjam én is és az ügyfeleim is.

* * *

operációs rendszer: számítógépet működtető szoftver/rendszerszoftver

macOS: Apple cég operációs rendszer. A “mac” a Machintos névből ered. A cég korai 1984-es számítógépeit hívták Machintosnak és az azon futó operációs rendszer volt a macOS.

windows: Microsoft cég által kifejlesztett operációs rendszer